Bayer: Bocsi, én hülye vagyok
Túlságosan felizgatta magát, aztán jött a vér és takony.
Videóüzenetben válaszolt a Társaság a Szabadságjogokért két munkatársa Bayer Zsolt szavaira. A lovagkereszttel kitüntetett kormánypárti publicista rádióműsorában azt mondta a civiltörvény módosítása ellen tüntetőkről, hogy ha kell, "szanaszét kell verni a pofájukat".
E mondatok az eddigi Sajtóklub-adásokban hangzottak el, csak a sorrendjüket változtattuk meg, hogy az igazat mutassák, ne csak a valódit.
Szörényi Levente betiltaná a politikai óriásplakátokat, és bár hinni látszik a Soros-féle összeesküvésben, nem érti, miért lenne veszélyes a CEU.
Egy jobbikos képviselő kérte erre a kormányt a Parlamentben, de Rétvári Bence válaszában erre nem volt hajlandó. Szerinte a Jobbik az új SZDSZ.
Közleményt adott ki csütörtökön az a civil szervezet, amelynek a tevékenységét az Orbán-kormány is áldásosnak tartja.
Szél Bernadett elégelte meg a kormányközeli publicista kirohanásait.
"Ők is nagyon dühösek", nemcsak a demonstrálók.
Bayer Zsolt továbbra is nagyon jól megérti magát Orbán Viktorral, ez sugárzik azokról a fotókról, amelyek a Fidesz 29. szülinapján készültek pénteken a Lendvay utcai székházban. A párt és Bajkai István, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterének Facebook-fotói közül válogattunk. Orbán Viktor saját oldalán csak egy fideszes sütiket ábrázoló fotó jelent meg az eseményről.
Jelképes, közös Radnóti-díjat kapott mindenki, aki Bayer miatt visszaadta az állami kitüntetését, de Beer Miklóst, Csillag Ádámot és Vince Mátyás volt HVG-főszerkesztőt is díjazták.
A varangykirályos versre a jobboldal naturalista poétája kétsorost írt.
Az Echo TV Háttér-kép című beszélgetős műsorának legmagvasabb gondolatait tartalmazó könyvének kiadását is támogatásra méltónak találta az MNB-féle alapítvány.
A patriotizmus újraéledése kapcsán egy közönséges hazaárulót fogtok ünnepelni, srácok. Csak szólok.
Nem Bayer Zsolt az egyetlen, aki a Magyar Hírlaptól a Magyar Időkhöz igazol: Pindroch Tamás eddigi főmunkatárs is követi – tudta meg a hvg.hu. Szakmai körökben az a hír terjed, hogy további váltások is várhatóak, további hírlaposokat csoportosíthatnak át a nem hivatalos kormánylaphoz.